SOPHIE & MONICA
Lépj be, és olvass egy jót!
A nénike és a fiatalok
A nénike péntek délután döntött úgy, hogy elmegy a boltba. Elővette a szekrényből kifakult posztókabátját, felhúzott galambszürke hajára egy kötött sapkát, bütykösödő lábait egy ódivatú, bőrből készült szandálszerűségbe préselte, magához vette rézvörös retiküljét, és kitipegett a lakásból. Mégegyszer ellenőrizte, hogy biztosan megvan-e az a kétezer forintja, amit a bevásárlóközpontba tartogatott, majd felcsavarta nyaka köré foszladozó, fűzöld nejlonsálját. Csinosnak érezte magát.
A lakótelepi tízemeletesek között erősen fújt a hűvös északi szél. A bevásárlóközpont egy földszintes épület volt, néhány háznyira a nénike lakásától. Itt a szél nem volt olyan vad, sőt eljutott ide egy olyan dolog is, ami ritka vendég a panelek rengetegében: a napfény.
A nénike (már amennyire ócska szandálja engedte) megszaporázta lépteit, már-már odakocogott a bolthoz, amikor észrevette őket. Megtorpant.
A bevásárlóközpont előtt négy tinédzser beszélgetett. Nem, ez nem az idevaló szó – helyesbített magában a nénike. Ha csak beszélgetnének, akkor az nem hallatszana el idáig. Gyanakodva méregetni kezdte őket. A legalacsonyabbal kezdte a szemrevételt. A fiú (bár a nénike egy másodpercig habozott, ugyanis a kérdéses tinédzsernek hosszú haja volt. Túl hosszú. Hát az anyja mit szól ehhez?) alacsony volt, és egy hátizsákot szorongatott a kezében. A többi fiatal befelé lökdöste, mindenféle (a nénike számára ismeretlen) szlengek kíséretében. Az alacsony gyerek össze-vissza kapálózott, és néha nagyot röhögött. Végül eltűnt a bevásárlóközpont ajtaja mögött, amire a többiek hangos üdvrivalgással reagáltak. A nénike mostmár megállapította a többiek nemét is. Egy lány volt a kintmaradt három között, és két, a lánynál magasabb fiú. Az egyik másfél fejjel volt magasabb a lánynál, amit a nénike rossz előjelnek vélt. A lány ugyanis a nénikénél is egy fejjel lehetett magasabb. A nagyon magas fiúnak durva metszésű arca volt, és a nénike számára valahogy az egész testtartása agressziót tükrözött. Néha a másik fiúval artikulálatlan röhögést hallattak. A másik fiúnak hosszú, barna haja volt. Néha megrázta azt, aztán gőgösen tekintgetett körbe. Ezen aztán megint röhögtek. A lány hosszú farmernadrágot viselt, amely (a nénike szerint) ízléstelenül le volt tolva, és már-már szabadon hagyta a lány derekát. A lány unott arcot vágott, és szórakozásképpen a bevásárlókocsikat lökdöste. A fiúk most valami másról kezdtek el beszélgetni, időnként az ízléstelenül öltözködő lányra mutogatva. Mindhárman egy szál pulóverben voltak. A nénike ezen is megbotránkozott. Újból a szőke lányra tekintett, és egyre ellenszenvesebbnek találta mind a három fiatalt.
Eszébe jutott a ő tizenhat éves kisunokája, a Marcsika. A nénike remélte, hogy a menye jobban ránéz a Marcsikára, mint erre a kis szőkére az anyja. Vajon a lány anyja tudja, hogy a gyermeke ilyenekkel tölti a péntek délutánját? Nem. Persze hogy nem tudja. Biztos lógnak, kimaradnak az iskolából, már ha járnak iskolába egyáltalán. Pedig tankötelesek, biztos nincsenek még tizennyolcak. De ne kanyarodjunk el. Hogy engedheti meg egy szülő, hogy a gyermeke csak úgy ide-oda mászkáljon kedve szerint? Az ilyenekből lesznek a kábítószeresek, állapította meg magában a nénike. Meg az alkoholisták. Meg a munkakerülők.
A nénike megállapította magában, hogy semmi kedve odamenni addig a bolthoz, amíg azok is ott tanyáznak. Azok a kis kábítószeresek. Azok a kis alkoholisták. Azok a kis munkakerülők. Biztos megjegyzéseket tennének rá, meg megpróbálnák őt kirabolni. Biztos majd el akarják venni a retiküljét, és elvenni tőle az ékszereit. Ezek a mai fiatalok mind ilyenek. Egy csöpp tisztelet sincs bennük.
A nénike zavartan ácsorgott, és fogalma sem volt róla, hogy mit tegyen. Eszébe jutott az összes rémhír, amit inen-onnan hallott. Agresszív tizenévesek vertek meg egy nyugdíjast... a rendőrség még mindig nyomoz azok után a kamaszfiúk után, akik kiraboltak és leköptek... tizenöt éves lány vette el egy köztiszteletben álló idősödő nő... A nénike reszketeg lábai valahogy mégig elindultak a bolt felé.
Döntött. Nem fogja hagyni, hogy három ilyen huligán meghiúsítsa az ő bevásárlását. Szorosabban markolta meg táskáját, és amilyen gyorsan csak tudott, a bejárati ajtó felé tipegett. Gőgös, velem-ne -kötözködjetek-gyerekek arckifejezést vett fel, és méltóságteljesen kihúzta magát. Így. Majd ő megmutatja nekik. Szóljanak csak ide, hadd lássák, hogy azért az öregek se mind tehetetlenek.
A hosszú hajú fiú éppen hevesen gesztikulálva magyarázott valamit, amikor a nénike elhaladt mellette. Kalimpáló kezeivel majdnem elsodorta a nénike sapkáját.
Egyébként... rá se néztek. A nénike zavarodottan és dühösen sietett be az áruházba.
Bent hamar sorra került. Az nyugdíjaskorú pénztárosnővel váltott néhány szót. Milyen modortalanok ezek a lakótelepi fiatalok, jegyezte meg ő. Hát, bizony, válaszolta a pénztárosnő. Itt is az egyik, képzelje, majdnem orrba vágott, újságolta el ő. A pénztárosnő megcsóválta a fejét. Borzalmasak egytől egyik, felelte a nénikének.
A nénike szíve mélyén őszintét remélte, hogy a fiatalok időközben elmentek. Ki tudja, lehet, hogy visszafelé akarják kirabolni. A nénike erre a gondolatra megijedt. Hát persze! Ilyenek ezek, megvárják, amíg az ember jól bevásárol, tele van a csomagokkal mind a két keze, védekezni sem tud. Egytől egyik romlottak mind. Elindult az ajtó felé, és rémülten nyugtázta, hogy a két fiú, és a szőke lány még mindig odakint várnak az ajtó előtt. A nénike nyugalmat erőltetett magára. Mivel mind a két keze tele volt szatyrokkal, könyökével nekitámaszkodott a az üvegajtónak, mire az könnyen kinyílt. Túl könnyen.
A nénike zavartan pislogott. A nap ragyogott, aranyszínű fénysugarakat szórva a betonra. A szőke lány udvariasan mosolyogva tartotta az üvegajtót.
Tessék jönni, mondta kedvesen. A hosszú hajú fiú megjegyezte, hogy az egyik csomag vécépapír ki fog esni a szatyorból, kicsit jobban bele kellene gyűrni a zacskóba. A magas fiú barátságosan biccentett.
A nénike tátott szájjal meredt rájuk. Motyogva megköszönte fáradságát a lánynak, aztán gyorsan eltipegett vissza, a lakása felé.
Mielőtt bekanyarodott volna a háztömb sarkán, még egyszer visszanézett. A három fiatal még mindig ott beszélgetett, de a nénike most már valamiért nem tudta őket utálni.
Ezek az érthetetlen mai fiatalok, gondolta zavarodottan.